Most olvasom a Szent Johanna gimi első részét, és hát, oké elolvasom, de nem vagyok odáig érte. Tipikus tini könyv. Ha mondjuk 14... na, jó 12 évesen olvastam volna, ez lenne a kedvencem, de így... Komolyan, Reni idegesít. Neki minden ciki, csak az nem, ahogy ő viselkedik, pedig így van. Lehet, hogy kinőttem a ciki korosztályból, de igazából nekem nem is volt. Mi lenne ciki? Egy kép a falon arról, aki tetszik? A szüleim? Ugyan már... Igaz, mindenkinek van ilyen korszaka, és ezt még meg is tudom érteni, 14 éves, és éppen ebben a korban van. A másik dolog viszont tényleg bosszant. Reni mindig mindenkire az mondja, hogy ő olyan kúl igen így "kúl" meg menő. Ugyan már mikor választott egy NORMÁLIS ismétlem NORMÁLIS ember magának az alapján barátot/barátnőt hogy az kúl vagy menő. Ezzel az írón ki tud nyírni. És ő csak azért barátkozik az emós csajjal, mert az maradt, nem azért mert jó fej, vagy, mert nagyon hosszasan elbeszélgetett vele. Ez valami siralmas. Néha annyira idegesít a csaj, hogy nem tudom tovább olvasni. De azért megpróbálom, hátha a könyv végére felnő valamennyire.Néha meg olyan érzésem van mintha az alkonyatot olvasnám, de komolyan. Csak ott Bellának legalább azért tetszett Edward mert helyes volt, és érdekes. De Reninek Ádám? (NEM NEM FOGOM ÚGY NEVEZNI!!! MAGYARORSZÁGON VAGYUNK, KÖNYÖRGÖM!!!!) Egyáltalán mi ez a becenév? Van egy osztálytársam, Joni a beceneve, de azért mert őt Jonelnak hívják. De ez....

KINEK TETSZIK EGY SRÁC CSAK AZÉRT MERT MENŐ????

Ez olyan, mint amikor valaki a pénzéért tetszik. Tök logikátlan, mivel neked kell elviselned a nagyképűségét, és közben utálod, de a pénze kell. Mint egy rossz meló. Esküszöm. 

Na, jó nem akartam ennyire elragadtatni magam, de azért nem volt rossz leírni. Holnapra rengeteget kell tanulnom Úgyhogy. :*

Tudom, tudom rég nem írtam... De  jó okom volt rá :) SZALAGAVATÓ!!! :D olyan gyorsan elment :(

Itt egy lényegre törő kép :D (tudom, állati szexi vagyok xD )

Nővérem mai beszólása :

" Legszívesebben fellógatnálak az aurádnál fogva és kilógatnálak az ablakon." xD xD xD

Azt hiszem egyszer belehalok a nevetésbe :D

Van csomó jó könyvem, úgyhogy megyek olvasni :D lehet, hogy egy pár napig nem leszek :P

2015.01.27. 22:33  *háttérben zene szól*

Már most tudom, hogy ma sem fogok 4 óránál többet aludni. Már kezdem megszokni azt, hogy ennyit pihenek. Valljuk be, ez a szükséges fele. De nem tehetem meg azt hogy emelt törire ne írjam meg az esszét, vagy matekra azt a 10 tételt. Mind a kettő fontos. Ilyenkor szokott jönni a kérdés:  "De mért nem kezded el előbb?" Hát erre is tudom a választ. Ma délután aludtam, aztán egy kicsit a családommal voltam, majd hajat csináltam. és elment az idő. Mint mindig. Pedig ma nem neteztem, nem néztem mindenféle youtube videót, (azok veszik el az embertől a legtöbb időt), valamint nem néztem sorozatot sem. ESKÜSZÖM. Csak elment az idő. Mindig ez van. De nem érdekel. Már nem. Holnap nekiállok időben. Ígérem. (aha) Szóval most törit kéne írnom, de a kis esszét elkezdeni sokkal nehezebb. Mert ha egyszer elkezdem, akkor nagyon belejövök mindenbe, de el kell kezdeni. És velem az a baj, hogy mindent a végsőkig tologatok. Szóval ha azok a matektételek 2-ig tartanak, akkor 2kor megyek aludni. Már csak abban reménykedhetek hogy fel is tudok kelni.Ha befejezem a tanulást még írok. (Ha nem felejtem el) addig is szeretettel küldöm ezt a dalt mindenkinek aki szereti :
(mi nagyokat szoktunk bulizni rá :D )

(22:48)

Ma elkéstem emelt töriről. Úgy voltam vele, nem érdekel. Lássuk még mi volt ma: á, inkább mégse. Itt nem azt szoktam leírni mi történik velem, hanem azt, hogy miről mit gondolok. Szóval: Pénteken szalagavató!!!!!! :D Nem is tudom, mióta várom ezt a pillanatot. Talán nyolcadikos korom óta? Vagy azóta hogy gimnáziumba járok? Nem tudom, de azt igen, hogy a végzősök mindig olyan nagyok voltak, és olyan büszkén viselték azt a kis kitűzőt. Én sem hazudtolok meg semmilyen végzőst. Megígérem. Amikor csak lehet, mutogatni fogom, mindig úgy fog állni, hogy mindenki lássa, és büszkén fogom hordani. Igen, büszkén, mert büszke vagyok erre a 12 évre. Akárhogy is nézem, életem legmeghatározóbb 12 éve volt. Most döntöttem el, mit akarok csinálni a többi (remélhetőleg még 60-70) évben szóval ja. :D

Ez (most a felettem lévő szövegre mutatva) tökéletesen megmutatja azt, amikor egy Facebook üzenet miatt az ember teljesen elveszti a gondolatmenetét. A lényeg az, hogy nagyon várom a szalagavatót. :D 

A Bellus hív játszani, és nem mondhatok nemet. Addig is, amíg nem írok, mindenkinek sok puszi, és sok szerencsét :D

Nem mindenki való nagyvárosba. Eltévednek, egyedül érzik magukat, depressziósak lesznek, és elhagyják önmagukat. Én imádom a nagyvárosokat. Főleg Budapestet. Mindig, mikor ott vagyok, úgy érzem, ez egy másik világ, egy olyan, ahol minden megtörténhet. Egy olyan, amelyben nem számít az,hogy honnan jössz, csak az, hogy hová tartasz, valamint egy különleges hely, különleges, fel nem fedezett dolgokkal. Azt hiszem, amíg meg nem csodáltam Budapest összes kis utcájának építészeti, gasztronómiai csodáit, addig el fog fogni ez a különleges érzés. Ma voltam nyílt napon. Én ODA akarok járni. Nem „majd lesz valami”, hanem AZ lesz. Az én szakom lesz. Én ott nem csak tanulni fogok, hanem tapasztalatot, élményeket szerezni. Már nagyon régóta várom, hogy eldöntsem, mi legyen. MA már megvan. Furcsa nyugalommal teli izgalmat érzek. Nyugalmat, mert tudom, hogy hova akarok menni. Izgalmat, mert nagy dolgok várnak még rám. Élvezni fogom minden egyes percét a tanulásnak. Hisz ez a lényege nem? Hogy azt csináljam, amit szeretnék. És ma ott az előadáson, mindent elmondtak, amit valaha szerettem volna. Azt hiszem megérte tanulni. Ahogy anyukám mondaná: „Tanulj jól kislányom, mert akkor nem neked kell választanod, hanem téged fognak választani.” Amúgy szuper napom volt. Sétáltam, nem sokat, de jó volt. Metróztam is, (már el is felejtettem, hogy gyerekkoromban mekkora élmény volt, és megdöbbenésemre ma is ugyanolyan izgi/szuper volt), sőt még villamoson is ültem. Azt hiszem meg fogom tudni, szokni ott az életet. Hát, mindenesetre nagyon remélem. Meg azt is, hogy felvesznek. NAGYON!!! 

Most nem tudok a mára gondolni. Hogy mi történt ma velem... Ma csak a holnapot látom. Ugyanis holnap megyek fel Budapestre, nyílt napra, valamint az educatiora. ÉS teljesen egyedül! Alig várom! Egyedül felfedezni a fővárost, ezt mindig is ki akartam próbálni. Imádok mászkálni ismeretlen utcákban, megcsodálni minden szép épületet, újdonságokat felfedezni. És igen, nekem nincs szükségem ezekhez egy emberre mellettem. Mármint oké, nem bánnám, de na. Nem fogok sírva fakadni hogy egyedül kell lennem. Tényleg alig várom! :) De nem csak ezért. Én egy másik városban nőttem fel, az egyszerűség kedvéért nevezzük "Z"-nek itt laktam 14 éves koromig. Aztán a ballagásom után (két napon belül) elköltöztünk 220kmrel odébb "D"-be és most itt élek. Nem igazán gondolom ezt a várost az otthonomnak. Persze vannak barátaim, akiket imádok, de azért 14 évet nem tudok csak úgy elfelejteni. Szóval az van, hogy holnap az egyik "Z"-n lakó jó barátnőm is fent lesz a kiállításon, és vele is fogok találkozni. És már annyira várom! Május óta nem láttam, és most tudunk találkozni és áááááá!!!! :D Amúgy volt egy kis kavarodás is az osztályommal, de kiderült a végén, hogy lesz kivel felmennem, (sőt nagyon is bírom őket ;) ) szóval minden Happy. :D

Minden kezdet nehéz. Az élet, a suli, vagy éppen ez a bejegyzés. De azért le akarom íni mi volt vele. Nem tudom mért, de fontos nekem. Ma reggel nagyon rosszul voltam, majdnem hazajöttem a suliból, de megacéloztam magam , (és beszedtem két gyógyszert) utána jobb lett :) csak úgy éreztem magam kicsit, mintha kiütöttek volna. Esküszöm Matekórán ülve olvastam a feladatot, de nem értettem. Elolvastam többször is, de valahogy nem akart leesni hogy mi van. De túléltem, úgyhogy minden oké. :) Jövő héten pénteken lesz a szalagavatóm, és ma volt a főpróba a suliban. Már most tudom, hogy sírni fogok. Érzem. Nem akarok még tovább menni. Csak akarom élvezni a barátaimmal töltött időt, a 0. emelt töri órákat, a tanulást. Mindenki azt mondta hogy a gimi fog elmenni leggyorsabban. Úgy voltam vele, ugyan van még időm. Most nem ezt érzem. Szeretném ha még egy kicsit maradna minden úgy ahogy most. Mert most szinte tökéletes az életem. Persze hiányoznak a régi jó barátaim, de ellene én nem tudok tenni. Nincs barátom sem, de mivel még nem is volt, ez sem hiányzik.Persze nem mondanék nemet egy szép szemű pasinak, de na, hogy is mondják? Amid nem volt az nem hiányozhat. Csak élvezni szeretném a sulit, nem holtra tanulni magam és nem azon agyalni hova felvételizzek, felvesznek-e egyáltalán. 

De mint már mondtam jövő héten szalagavató. Igen, nekem ez nagy dolog. Igaz nem keringőzök, de az osztálytáncban benne leszek. De nem ezért nagy dolog. Végre megtudom mutatni mindenkinek hogy végzős vagyok. Tudom, tudom ez egy kicsit fellengzős, de rólam nem sok mindenki mondaná meg hogy elmúltam 15.... :) szóval most rám lesz "tűzve" hogy minimum 17 éves vagyok. És igen, nagyon rég óta várom hogy felkerüljön az a bizonyos szalag, mert már kiérdemeltük. Nem csak én, hanem az összes végzős. Szóval jövő hét. addig még mennyi minden fog történni....! De remélem ezekről írok majd. Addig is mindenkinek szép napot :) :*

Tudjátok milyen az, amikor fogalmazást kell írnod egy versről és az első pár sorban a vers témáját feszegeted... Amikor igazából még nem kell írni semmi másról, csak a véleményedről, tapasztalataidról. Ez az én kedvenc részem. Amikor Nem az számít hogy mennyit tudsz, vagy hogy mit gondol a költő hanem az, hogy TE (esetünkben én) mit gondolsz az adott témáról. Ha még nem is fejted ki a gondolataidat részletesen, akkor is abból a pár sorból kitűnik a véleményed, élettapasztalataid, és még a személyiséged is. Szerintem Érettségin éppen ezért fogom választani a véleménynyilvánítást. Szeretem elmondani a véleményem. Szeretem, mert ez olyan valami, amivel nem kell mindenkinek egyetértenie, lehet különböző az enyémtől is, lehet támadni, lehet vele vitatkozni. A véleményed csak a tiéd. Nem egy múltévszázad beli költő gondolatai (ami hangsúlyozom lehetnek jók is, és időtállóak) hanem a saját meglátásod róluk. Ez olyan, mint amikor elolvasol egy könyvet, vagy megnézel egy sorozatot, és két három napig azon rágódsz, mert olyan gondolatok voltak benne amik téged formálnak. Nagyon szeretek olvasni. Körülbelül olyan 13 éves lehettem amikor először beszippantott a városi könyvtár. Igen, ez a nővérem hibája, de nem bántam meg sosem. Előtte utáltam olvasni.Anyám rá akart venni, de én kitartóan visszakoztam, és magyaráztam, hogy semmi értelme. Aztán jött a lovas regények korszaka, majd, igen, szégyen szemre a Twilight korszakom... Mert hogy nekem volt olyanom ám! :D Oké, oké nemrég (egy éve kb.) újraolvastam az egészet, és annyit változott a szemléletem, hogy rá sem akartam ismerni. Nem ugyanaz az érzés volt most olvasni mint őrült tini korszakomban. De azt hiszem ez nem akkora baj. Múlik az idő,változok én is, és a twilight meg hanyatlik. Evvan. Oké, hogy tisztázzak mindent, és most először bevalljam, nem egyszer olvastam el 13/14 évesen, hanem sokszor. NAGYON sokszor. tudni kell rólam, hogy mindig is egy kisebb nagyobb álomvilágban éltem (ez a mai napig megvan) és ha épp depressziós voltam, hát nagyon el tudtam merülni benne. A könyvekben én is szereplek, mikor olvasom. Lehet, hogy nem a főszereplővel azonosulok, hanem külső személővel, vagy éppen a legjobb barátnővel, de valakivel igen. Na és ez nálam átment .... hogy is mondjam? Pszichológiai esetekbe is. Tudniillik, én nem vagyok a legvékonyabb lány a világon (asszem most jól fogalmaztam :D ) és hát, akkoriban valahogy bezárkóztam. De a könyvtárban nem csak a twilight volt megtalálható. Nem, én körülbelül tucatszámra faltam a könyveket. Azért volt jó hogy ott volt a nővérem, mert vele meg lehetett beszélni mindent. Ha elolvastam egy könyvet és ajánlottam neki , ő is elolvasta (a mai napig így van) és fordítva is működött. Így nem kellett napokig őrlődnöm egy-egy témán, mert mindig volt kivel megbeszélni. Hogy is mondjam ő is kicsit zárkózott volt akkoriban. Így lettünk testvérből nagyon-nagyon jó barátnők, és a mai napig az egyik legjobb. A segítségével tanultam meg kifejezni magam. Régen írni akartam. Nem olyan teljes állású íróként, hanem amolyan, "vannak jó ötleteim, és le kéne írnom" dologként. Nem mondom, sosem jött össze 15 oldalnál több. De a nővéremnek (általában csak neki) mindig megmutattam, és ő véleményezte. Aztán nem csak így tudtam kifejezni magam. Egy idő után lettek saját észrevételeim, saját gondolataim, saját véleményem, és azt hiszem, ez teszi velem azt, hogy ha órán vagyok, és kérdeznek a tanárok tőlem valamit, akkor ha van véleményem vagy ötletem, akkor mindig megosztom velük. Van hogy felsülök. Nem egyszer történt már meg, de ilyenkor csak mosolygok, tudatom magammal, hogy nem, ez most nem az amire te gondoltál, hanem valami más, és megpróbálok újra gondolkodni. Nem hiszem hogy azzal, hogy másra hagyom a  gondolkodást, azzal javítok a helyzetemen. Hiszen a való életben ki fog gondolkodni helyettem? Csak magamra számíthatok. Ezt már megtanultam. Sok idő volt, de sikerült. Sok ember azt hiszi, hogy megnyílok előtte, mert beszélgetek vele, vagy mert elmesélek neki dolgokat az életemből. Igazából vannak dolgok amiket még senkire nem bíztam rá, mert már túl sokat csalódtam. Az igazi véleményemet úgy sem ismeri senki. Van, hogy egy-ketten kapnak belőle egy kis darabot, de az egészet, azt hiszem megtartom magamnak. Mert ha azt eladnám rossz kezekbe, nem hiszem hogy még egyszer fel tudnék állni.
Lehet hogy itt nem látszik, de egy alapjáraton derűs, vidám lány vagyok aki (idézem: "hebrencs"<-ezt az egyik tanárnőmtől kaptam meg nemrégiben) , és idióta. A sok-sok megpróbáltatás ellenére amin eddig keresztülmentem 18 év alatt, azt hiszem, jelen pillanatban tökéletes az életem. Én így érzem, és tudom, bár félek a jövőtől, majd lesz valahogy, mint mindig. Hiszen a nagyfiú fent vigyáz ránk, és figyel. És mindent megad, amire éppen szükségünk van. Csak sokan nem veszik észre. :)

Ez hosszúra sikeredett.... :) Szeretek írni. Ilyenkor csak úgy ömlenek belőlem a szavak, és az ujjam is úgy mozog mint valami mérgezett egér. Csak ne lennék ennyire lusta :D

Félek. Hogy mitől? a Jövőtől. Minden nap megpróbálok a múltból tanulni, van hogy sikerül, van hogy nem. De a jövőt nem ismerem, így nem tudok tanulni belőle. 12-es vagyok, gimnáziumban, egész jó jegyeim vannak, de még így sem biztos hogy felvesznek oda, ahova menni szeretnék… Várom is az évvégét, hogy túl legyek mindenen, és belevághassak a valódi ÉLETBE, de maradni is akarok… Nem akarok búcsút inteni a barátaimnak, az osztályomnak, a tanároknak, az iskolámnak… Egyszerűen csak még egy kicsit gimis akarok lenni… Mindenféle programban részt venni. Nem aggódni amiatt ami Májusban lesz. De ott van a másik oldal is… Szeretnék végre szalagos lenni, mutogatni mindenkinek , hogy, igen, én már végzős vagyok. Szeretnék szerenádozni, és elballagni. Szeretnék különköltözni, és kipróbálni milyen a saját lábamon megélni… Nem biztos hogy jó lesz, de azt hiszem év végére fel fogok rá készülni.
Ami a legnagyobb problémám mégis jelenleg az az, hogy hova felvételizzek??? Van egy szak, amit nagyon-nagyon szeretnék, de oda 428 pont kell,hogy bekerüljek. Államira. Mert a 280 simán meglesz fizetősre, de őszintén, nincs annyi pénzünk hogy félévenként 250000ft-ot fizessünk…. Így marad a diákhitel… de akkor hitellel kezdem az életem? Őszintén, kezdek becsavarodni. és akkor is kell foglalkoznom ezekkel a dolgokkal, ha nem akarok, hiszen a jövőm múlik rajta… Mi legyen… ?

Oké, sikerülni fog. és mindegy mi lesz, lesz valahogy , mint eddig mindig az életemben :)

Addig is, mindenkinek aki idén érettségizik/nyelvizsgázik/diplomázik nagyon nagyon sok sikert, és jó jegyeket :) :*

Sok ember fél a sötéttől. Én nem. Megnyugtat, amikor kint sétáltatom a kutyámat, és nincs senki már kint az utcákon, csak mi ketten. Senki sem érti, hogy merek kimenni egy rosszhírű városban éjfél után az utcára. Ezt senkinek nem tudtam még elmagyarázni. Békesség van és csend, és csak egyedül vagy. Este bármi megtörténhet. Létezhetnek a mitologikus dolgok, amiben nappal nem hiszel, de amikor nem látsz mindent, elképzelheted, hogy egy ház mögött ott rejtőzik egy tündér. Mért is ne? Attól hogy felnőtt vagyok, még hihetek a csodákban és az egyéb misztikus dolgokban nem?

A másik dolog, amit mostanában szoktam csinálni kutyasétáltatás közben, az a zenehallgatás. Na, jó, nem csak hallgatom a zenét, gyakran dúdolok és ugrálok hozzá. Igen, kint az utcán. Szerintem nem egyszer volt, hogy hülyének néztek, de mindez este nem zavart. Ha bolondnak néznek, legalább csináljam jól nem? :D Én szeretek este dudorászni, énekelni a sötétben. Nem zavar, ha szembe jönnek, addig egy kicsit leveszek a hangomból, és úgy csinálok, mintha normális lennék… Na, jó kivétel a mai eset volt. Énekelgetek, mint rendesen, egyszer csak meglátom, két kb. velem egy korú fiatal ül egy padon. Kétség sem fért hozzá, meghallottak. Hát, igazából már úgy voltam vele, mindegy. Ha hülyének nézetek, akkor jó csinálom. Úgyhogy nem zavartattam magam énekeltem tovább, még egy kicsit ugráltam is… Ugyan már mit számít az, hogy mit gondolnak?

Szóval ha láttok egy kutyát sétáltató, énekelő és hozzá táncoló lányt, akinek barna haja van, az én vagyok :)

Oké ez elég zavarosra sikerült, de, na. Szóval. Úgyhogy.

Mindenkinek sok puszi, és igen, az optimizmus létezik! :) :* 

Ui. : Itt egy kép kettőnkről. :)