Ez a bejegyzés random dolgokról szól. Egy-egy kisebb történet, gondolat. Most valahogy többre nem futotta. Hiányzik a kutyasétálgatós filozófikus énem. Valahol elveszett Pesten, és még nem találtam meg...

Sok minden változott az életemben mióta főiskolás lettem. Megismertem rengeteg új embert, dolgozok, és bulizni is eljárok. A koliban sosem áll le az élet. Mindig van valami a mit csinálni kell, ahova el kell menni, ennek az új barátnak a szülinapja vagy a másiknak a névnapja.
Mióta főiskolás lettem, megváltoztam. Nem erősködöm, hogy valaki megszeressen, nem erőlködök. És mióta ezt feladtam, született rengeteg új ismerős, haver, barát. Olyanok, akik nélkül soha többé nem tudnám elképzelni az életem, és olyanok, akik megszínesítik a napom egy-egy pontját.

Mióta főiskolára járok, azt hiszem megtaláltam önmagam. Sose leszek tökéletes, mindig sokat fogok beszélni, (néha értelmetlenül) nem leszek él tanuló, de boldog, vidám, és önmagát adó ember igen.

Tudjátok, van az a furcsa érzés. Az, ami csak nagyon keveseknek, és ritkán adatik meg. Az, amikor egy álmod valóra válik, és benne élsz, minden nap benne vagy, és minden nap érzed, hogy ez így helyes. Sokszor éjjel fél 11 kor a melóból hazafelé érzem ezt. Hogy ott vagyok, ahol éppen lennem kell. Nem azt mondom hogy tökéletes minden, egy ember életében nem lehet tökéletességet elérni, csak minden úgy van ahogy lennie kellene. És olyan jó ezt érezni, átélni, megélni.

Sokszor gondoltam a jövőre. Hogy mi leszek ha nagy leszek, mit fogok csinálni. Voltak hosszú távú tervek, meg rövidek is. Mindig azt gondoltam, ha feljövök Pestre, fel kell fedeznem a várost. Egy bizonyos zenére végigsétálok a nevezetes helyeken, itt ott fényképezek, néha leülök egy padra és gondolkodok. de álmomban sem gondoltam, hogy lesz még három (sőt több) ember aki szívesen csatlakozik hozzám, és ugyanazok a helyek érdeklik. Ezért is jó a koli. Itt mindenkiben közös az, hogy nem itt van az otthona, meg akarja ismerni a várost, és minél többet akar kiélvezni a nagyvárosi életből. Szeretem, mert olyanok vagyunk mint egy kis család. Mind szétzabáljuk magunkat hétfőnként, és mind koplalunk csütörtök esténként. Így jó ez. Most nem is akarnék mást.