Mikor vagyunk önzők? Ma egy súlyos probléma előtt állok, és nem tudom kitalálni mi legyen a megoldás. Szeretnék találni valamit, de nem megy anélkül, hogy ne tűnjek önzőnek. Ha a saját örömömet akarom, elmegyek. Ha nem maradok, és mindenki más boldog lesz, kivéve én. Őszintén fogalmam sincs mit csináljak. De hol marad a kompromisszum? Ebben az esetben mért nincs? Mért csak a fekete létezik és a fehér? És mért van az, hogyha a nővérem lenne ebben a helyzetben ő leszarná hogy én mit akarok, és még csak rágódni se rágódna ,hogy elmenjen, én meg itt ülök és gondolkodok hogy mit csináljak... Nem látom a kiutat. És ebből a helyzetből csak egy CSODA tudna mindkét(mindhárom) félnek megadni azt, amit akarnak. Szeretném ha megtörténne az a csoda. Ez akkora nagy baj? Mért van az, hogy nekem ilyeneken kell gondolkodnom 18 évesen? Mért nem lehet az, hogy én is szórom a pénzt mindenféle értelmetlen buliban, és nem azon rágom magam hogy szeptembertől hogy a francba lesz ez vagy az. Félek. És jelen pillanatban nem csak attól, hogy felvesznek-e hanem attól, hogy én a megfelelő döntést hozom meg. Élhetek azzal a tudattal hogy elmentem vagy azzal hogy nem? Már attól is önző vagyok,hogy erre gondoltam, vagy csak az tesz azzá, ha már lépem?